aura-1063278

Az emberi AURA

Az ember fizikai testét körülvevő, szabad szemmel “láthatatlan”, különböző színű és vastagságú rétegekből álló, állandóan változó nagyságú és sűrűségű energia burok.

Az auralátás, gyakorlatok és tanfolyamok segítségével megtanulható.

Az embert tojás formában veszi körül ez az energiaburok.

Az aura testi-lelki egészségünkkel és érzelmi világunkkal szoros kapcsolatban van.

Átlagos kiterjedése 1,5 – 2 méter, de a gyógyítóknak, mestereknek ettől sokkal nagyobb is lehet.

Az aurát a lélek fejleszti ki az égben, a halál után megsemmisül.

Az aura arra szolgál, hogy a testet, a lelket és a szellemet megóvja a külső negatív hatásoktól.

Közzé tett tanulmányokból kitűnik, hogy az emberi testből sugárzás árad, aminek frekvenciahulláma van.

Már Kr.e. 5oo körül a pytagoreusok kezdték vizsgálni az embert körülvevő energiamezőt.

Különböző kultúrák másként nevezik ezt az energiamező jelenséget. Az indiai kultúrkör Pránának hívja, mint minden formán átáramló életenergiát. A kínaiak kétpólusú /yin-yang/ erőről a Csí-ről beszélnek. Keresztény hagyományban a szellemi lények körül fénymező, glória látható a különböző ábrázolásokban.

Matematikusok, orvosok a világ minden tájáról tettek megfigyeléseket az emberi energiamező viselkedésével kapcsolatban.

Az aura kutatói, megalkották az aura elméleti modelljét, melyek az aurát több rétegre osztják. Ezek az egymást követő rétegek úgy veszik körül egymást, hogy a következő réteg minden esetben átfedi az összes előtte levő réteget. Megállapították, hogy a testből kifelé haladva minden következő auratest finomabb szubsztanciából és magasabb rezgésszámból áll, mint az általa körülvett és lefedett aura- réteg.

ELSŐ AURARÉTEG az ún. Étertest.

amely pár cm vastag, kékesfehér színű energiavonalakból áll, ezek alakítják ki és tartják össze a fizikai test anyagát. Ehhez a szinthez kapcsolódik a fizikai érzetek, fájdalom, öröm, élni akarás a test autonóm működése.

MÁSODIK AURARÉTEG az érzelmi test.

Az érzésekkel áll kapcsolatban, általában 2,5-8 cm vastag. Itt nyilvánulnak meg érzéseink, itt zajlik érzelmi életünk. Tisztasága vagy foltossága érzelmeinktől függ. Tiszta érzelmek esetén ragyogó, éles. Az indulatosság, a rosszindulatú érzések foltossá, piszkossá, vékonnyá teszik ezt az auraréteget. A réteg a szivárvány minden színét tartalmazza.

HARMADIK AURARÉTEG a mentális test.

A gondolatok és a mentális folyamatok, a lineáris gondolkodás valamint az ember egészségével kapcsolatos információkat tartalmazza. A réteg a fej és a váll körül sugárzó sárga fényként jelentkezik, mely végigmegy a test körül. Vastagsága 8 cm-20 cm-ig terjedhet. Ez a réteg a tiszta világos gondolatainktól sugárzó rétegként kell hogy megjelenjen.

NEGYEDIK AURARÉTEG az asztrális test.

Itt is az érzelmeink nyilvánulnak meg, de egy sokkal magasabb szinten. Nem a gyorsan múló vágyak, hanem tartós, mély érzések helye. Az egész emberiséget átfogó szeretetünk itt jelenik meg. A sixtusi réteg az összekötő réteg a fizikai és a szellemi síkok között.

AZ ÖTÖDIK AURA RÉTEG éterikus auratest.

A magasabb rendű akarattal van összefüggésben, itt a cselekedeteinkért való felelősségvállalás szintje helyezkedik el.

HATODIK AURARÉTEG mennyei test.

A felsőbbrendű természetes szeretettel van összefüggésben, a minden életet átölelő, minden élő védelmének és gondoskodásának szintje.

HETEDIK AURARÉTEG a keterikus test.

Az isteni tudat integrálódik a fizikai és a spirituális tudat között. A gyógyítók innen kérik és kapják a gyógyításhoz szükséges energiákat.
Minél egészségesebb az ember és annak élet módja, annál erősebb az aurája.
Az aurán belüli változások tükrözik az ember fizikai, érzelmi, mentális és spirituális állapotát.
Az aura színeiből, színárnyalataiból, méretéből és alakjából az ember egészségére és általános közérzetére lehet kikövetkeztetni.
A gyenge auratér fogékonyabbá teszi az embert a külső hatásokra. Minden heves érzelmi reakciónk változást hoz létre auránk minőségében.
Az aura gyengítő tényezők:

-rossz étrend
-testmozgás hiánya
-friss levegő hiánya
-pihenés hiánya
-stressz
-túlzott alkohol fogyasztás,dohányzás,kábítószerek
-negatív szokások
-helytelen pszichikai aktivitás
-rátapadt szellem
-átkok, rontások
-csakrák helytelen működése
– földsugárzás
Ezek a negatív energiák gyengítik az aurát, sőt lyukak keletkeznek rajta.

Így az aura már nem tudja megszűrni a környezet energiáit, az emberi test, lélek és szellem ki vannak téve azoknak.

Kialakulnak a betegségek, rossz közérzet, kedvetlenség, negativitás, fáradékonyság, csökken az energia szint.

Az aura épp oly fontos része az embernek, mint a többi rendszer – pl. az emésztőrendszer, a keringés rendszere, vagy az idegrendszer.

Az aura épsége nélkül nem lehet ép a test.

Az auránk “önműködő” rendszer! Ha az aura tiszta, akkor jól működik. Ekkor automatikusan létrehozza, fenntartja a fizikai test egészségét, fájdalom-mentességét, energikusságát – és a kellemes érzelmeket.

Amikor viszont nem teljesen tiszta az aura, akkor ezeket a feladatokat nem tudja 100%-osan ellátni. Ennek pedig az a következménye, hogy a test sem tud 100%-osan működni.

Sokféle módszer létezik az aura – illetve az aurát létrehozó energiavezeték-hálózat
(közismert nevén: csakrarendszer) megtisztítására és tisztán tartására.

Vannak egyszerűbb – vannak bonyolultabb módok. A lényeg, hogy rendszeresen tisztítani kell, oda kell figyelni a karbantartásra, ha testi-lelki egészséget, energikusságot, boldogságot, sikert akarunk életünkben megvalósítani!